Újra és újra fellendül számos pletyka, miszerint a sorozatot folytatják, vagy esetleg készítenek egy filmet róla.
Ezt azonban semmilyen hivatalos hírforrás nem támasztotta alá még eddig.
Rajongók, sajnálom. Én magam is csalódott vagyok egy kicsit, mert véleményem szerint nem kell, nem is tudnák és nem is lehetne ugyanazt az érzetet megteremteni, mint a sorozat alatt - de egy folytatást, egy "epilógust" (ami manapság egyébként is elég nagy divat), szívesen fogadnék én is.
Hasonló a véleménye Marta Kaufmannak is, az egyik szerzőnek, aki azt nyilatkozta nemrégiben, hogy
A Jóbarátok az életnek azon időszakáról szólt, amikor a barátaid a családod. Ez már nem az az időszak. Annyit tehetnénk, hogy újra összehozzuk ugyanazt a hat színészt, de a sorozat lelke hiányozna.
A folytatásból tehát nem lenne semmi más, csak csalódás. Matt LeBlanc is inkább efelé hajlik, miszerint a karakterek életének alakulását jobb a képzeletre bízni.
Az eredeti cikket is megtalálhatjátok itt.
De ennek alapján én azt gondolom jobb inkább nem, újra és újra felhozni, szomorúságot okozva, hanem csak elfogadni ezt a tényt.
xXx
Sophie